Küldöm ezt a verset azoknak, akik kezdenék hitüket, reményüket, örömüket veszteni a világban, az életben. Kívánom nekik, hogy merjenek kibújni a földből, és remélem, meglátják majd, hogy süt a nap! :)
Nagymamám sok évig élt egyedül a nagypapám halála után. Nem hagyta magát a bánat által behálózni, észre tudta venni, hogy az ő meséjük akkor is folytatódott, amikor egyikük innen, másikuk már odaátról nézte a világot.
Amikor a nagymamám felnőtteknek szóló versei megjelentek, már fiatal felnőtt voltam, és megértettem, megszerettem néhány versét. A Kívánság-ra jól emlékszem, sokáig volt kint a szobám falán.
„Annak ellenére, hogy iskolás korom óta folyton írtam valamit, sosem gondoltam arra, hogy író legyek. Amikor nyolcéves koromban az iskolában fogalmazást kellett írni arról, hogy mi szeretnék lenni, én azt írtam, hogy anyuka!"
"Az aktuális nap már eltelt, nem hozhatod vissza, ezt jól jelzik a leégett gyertyacsonkok. Olyan ez kicsiben, mint az egész életünk múlása. De másnap megint vár egy új gyertya és egy új lehetőség..."
Ezen a héten rendezik meg hazánkban a Házasság hete programsorozatot. Otthon randizó, asztal mellett beszélgetős estékhez próbálunk most kedvet csinálni egy héten át mi is.
