Vers 6. - Fésűs Éva: Délután
Nagymamámnak nem született testvére, és ezt nagyon sajnálta. Mindig nagy családra vágyott.
„Annak ellenére, hogy iskolás korom óta folyton írtam valamit, sosem gondoltam arra, hogy író legyek. Amikor nyolcéves koromban az iskolában fogalmazást kellett írni arról, hogy mi szeretnék lenni, én azt írtam, hogy anyuka!"
A vágyott anyukaság azonban nem kezdődött könnyen. Első gyermekét alig pár hónaposan veszítette el... Milyen nehéz lehetett ez neki! Aztán megszületett az édesapám és két húga, így a nagy család ajándékát is megkapta. És akkor még nem is sejthette, hogy 12 unokája boldogítja majd... :) Sőt! Olyan szép kort megélt, hogy ismerhette 18 dédunokáját is!
Ebben a versében az unokáinak örül, őket várja, mint oly sok nagymama, akik életébe új színt, frissességet, örömöt hoznak az apróságok. Én pedig arra a szeretetre emlékszem vissza örömmel, amit az ölelésre nyitott karjai és nagy mosolya is jelképeztek, amikor megérkeztünk hozzájuk.
Fésűs Éva: Délután
Kancsalfényű a délután,
fodros felhőkön bóbiskol a nap,
a tüskéskedvű rózsafák
árnyéka csipkésre szakad.
Lesem a kavicsok neszét,
hogy hátha még egy csepp öröm
- mielőtt éjszakába lejt az út -
unokák lépteivel szembejön.
Ui: A képen nem véletlen a kavicsok száma... ;)
A verset grafikával képkeretben itt találod a termékek között.
