Vers 8. - Fésűs Éva: Kívánság

Fésűs Éva vers Kívánság panka&pietro

 

Édesanyám tanár volt, az én osztályomnak is tanított ábrázoló geometriát. Az osztálytársaim néha odajöttek hozzám szünetben megkérdezni egy-két szerkesztési feladatot, gondolván, a tanárnő lánya biztos tudja. És láss csodát, nem biztos, hogy tudta... :) mert otthon, vacsora közben általában nem geometriai szerkesztésekről beszélgettünk és ábrázoló geometriát én is csak az iskolában tanultam.

A nagymamám összes versét sem tudom kívülről. Amikor a felnőtteknek szóló versei megjelentek, már fiatal felnőtt voltam, és megértettem, megszerettem néhány versét. A Kívánság-ra jól emlékszem, sokáig volt kint a szobám falán. Ez a vers a nagymamám fiatal kori imádsága azért a fiúért, aki az élete társa lesz. Ismerve a nagypapámat, szép látni, hogy ő tényleg ilyen ember volt, amilyen fiú a versben szerepel, amilyenre a nagymamám vágyott.

Jó volt "megörökölni" ezt a verset, és ugyanezt a kívánságot elmondani néhány évtizeddel később... és pár évre rá összekötni az életemet egy másik ilyen emberrel! ;)

 

 

Fésűs Éva: Kívánság

Uram, ha egyszer nagyon jó leszek,
egy szívet adj nekem!
Egyszerűt, tisztát, szépet, kedveset,
lakozzék benne erős szeretet
és imádkozni tudjon melegen.

Nem kell lobogva égő gyötrelem,
és tépő ösztönök,
nem kellenek a cifra nyomorultak,
kik rossz szerelmeket százszor meguntak,
de olthatatlan vágyuk füstölög.

Nem kell megejtő, színes hangulat,
vérkergető borok;
tedd keserűvé, pecsételd le ajkam,
hogy indulatnak játékul ne adjam,
mi bennem szándékodból szent dolog.

Nem kell a kar, mely kígyóként ölel,
tapasztalt, sima kéz,
nem kell, hogy csak a testemet szeressék, -
a múló mámor mélye dúlt üresség,
s nem kell a szó, mely rombol, úgy becéz.

Vigyázz reám, ha forró pillanat
oson be álnokul
lelkembe, - mert én hófehérre vágyom,
és mégis sokszor megcsal önnön álmom,
ha jobbra, balra csóktüzecske gyúl.

Ne legyen tűz és füst az életem,
csak szentjánosbogár;
de szabadíts meg az öncélú vágytól,
mely hamis lidérc fényeként világol
s a fáradt lélek békét nem talál.

Uram, azért egyszer, ha jó leszek,
adj nekem egy szívet,
ki tisztán szűrte át e földi lázat,
kiben testvérek büszkeség, alázat,
ki enyém volna, s énvelem Tied.

 

A verset képkeretben itt találod a termékek között.

 

 

Panka