Home-suli, home-ovi pillanatok
Lassan vége az itthoni sulinak és ovinak, amiknek vicces és kreatív pillanatait elrakjuk emlékbe. Együtt tanultuk a néptáncot a kertben, zongorán kísértem a Tavaszi szél vizet áraszt éneklését, három gyerek dobálta célba a zoknigombócokat három helyen a házban, kavicsképet készítettünk, kertben eldugott cetlikre írt feladatokat gyártottunk és keresgéltünk, óvó néniktől kapott feladatlapokkal játszottunk, festettünk, gyurmáztunk...
Iskolás nagyfiunknak volt egy olyan környezet feladata, hogy a legutóbb tanult állatok egyikéből készítsen tablót. A békát választotta.
Valahol látott egy olyan origami békát, ami tud ugrani, azt hiszem, ennek a meghajtogatása volt a fő motiváció :) Megkerestük és meghajtogatta az ugráló békát. Egy kicsit ugráltatta, aztán a kertből hozott köveken pihent a jószág, amíg a mester festett neki egy tavat, benne petékkel és ebihalakkal. Előkerült egy régi pici szitakötő formájú hajcsatom, amit a béka nyelvére csippentve mutattuk be a ragadós nyelvét. Az ovisok előhoztak egy másik hasonló műanyag bogárkát és egy rákot is találtak a tóba :)
Aztán metszőollóval felszerelkezve leballagtunk ( = ők rohantak, én siettem utánuk) a kert mögötti tóhoz, hogy szedjünk a nádból is pár szálat. Végül pedig a Dédimami Békanóta című verse is helyet kapott a lap egyik sarkában.
Az óvodások nem kaptak csavarbehajtós itthoni feladatot az óvó néniktől, de nagyon jól csinálták :) Nem újkeletű a dolog, már minden gyerkőcnek van saját csavarbehajtója. Egyszer készített nekik Pietro egy lecsiszolt gerendadarabot, telefúrta lyukakkal, amikbe belehajthatták a csavarokat, aztán meg kiszedhették. Egyik nap a teraszon csavarozgattak, amíg mi idebent tanultunk és dolgoztunk, aztán megmutatták a műveket. A nagy hat éves a gerendadarab rövid oldalába (nem ám a kijelölt lyukakba a hosszú oldalakon) behajtotta az összes csavart, ami csak belefért... :) A kis négyéves pedig önállóan tekergette ki-be a csavarjait egy deszkába. Ő még kóstolgatja a "szakmát", a korábban neki jutott nagypapától kapott csavarbehajtót még alig bírta tartani, úgyhogy Pietro szerzett neki egy kisebb, könnyebb masinát. Ezzel már ő is elboldogul, és irtó büszkén magyarázza, hogy hogy kell bitfejet cserélni vagy beállítani, hogy kifelé vagy befelé akarja hajtani a csavart.
Nincs is annál jobb, mint amikor a gyerekek kreatívak lehetnek!
És egyébként igen... Az ikeás kerti gyerekpadra is felcsavaroztak néhány kis lécet... az is ott volt a teraszon... :) :) :)