Futáááás!

panka&pietro saucony futás

Egyszer valaki azt mondta: "40 éves kor alatt az ember eldöntheti, hogy sportol-e, 40 év fölött kötelező." Még eldönthetem... Megint nekiállok futni.

Sosem voltam nagy futó, de előfordult már többször is, hogy hosszabb-rövidebb ideig rendszeresen futottam. Legutóbb 3 évvel ezelőtt. Akkor nagyon megszerettem. Tél végétől a nagy melegekig hetente kétszer 5 km-t futottam. Felváltva mentünk Pietro-val, egyik nap ő, másik nap én. Ő egy kicsit hosszabbat, háromszor egy héten. Jó volt lelkesíteni egymást, beszámolni a sikereinkről, és nem hagytuk egymást ellustulni sem, ha eljött a napja, menni kellett. Egy faluban lakunk, annak is a szélén. Tökéletes a futáshoz. A kapun kilépve máris indulhatunk, pár perc alatt szántóföldek közti földúton lehet futni, tiszta a levegő, kellemes egyedüllét, csönd, én-idő. Lehet nézni közben naplementét, hazafelé egy tó tükrében a szomszéd házak világító ablakait. Aztán egy "Anyaaaa"-t egyszerre kiáltó vidám kórus fogad, egy jó zuhany és forrócsoki.

Azóta született még egy csemete, és kimaradt hosszú idő. Most azonban újra futócipőbe bújtam. És megint nagyon jólesik. Vettünk egy pulzusmérős órát, aminek most igen nagy hasznát veszem. Magamtól ugyanis jobban feszíteném a húrt, így viszont figyelem, hogy 150-160 fölé ne menjen a pulzusom. Ha túl magas, sétálok egy kicsit. Ha minden igaz, két-három hét alatt újra kiépülnek azok a hajszálerek, amik az elhanyagolt izmok felé viszik majd a vért, és egyre hosszabbakat tudok majd futni normális pulzusszámmal. Ez a terv :)

Én ezekben a cuccokban futok:

  • futócipő
  • téli túrazokni
  • aláöltözet és futónadrág
  • rövid és hosszú ujjú aláöltözet fölülre
  • softshell kabát
  • csősál, sapka, levágott ujjú kesztyű

Aki most áll neki, annak ajánlom, hogy vegyen egy-két "tudományos" ruhát. A jó minőségűek sokáig bírják, és egyéb sportokhoz is tökéletesek.

 

Kép forrása: itt

 

Panka