Fametszés

fametszés pankaandpietro fiskars fűrész ágvágó

Nemrég volt egy nagyon tavaszias hétvége. Emlékeztek? Sütött a nap, melegebb is volt a megszokottnál, a gyerekek kirajzottak a kertbe, a szomszédok is mind kint tevékenykedtek. Ránk is ránkjött a kertben dolgozhatnék, bokrokat ültettünk, és fákat metszettünk.

Elég sok fa van a kertünkben, akác és juhar volt rajta eredetileg, mi pedig ültettünk még kőrist, hársfát, csavaros fűzt és gyümölcsfákat. Ezzel idővel lecseréljük a szúrós akácokat. A néhány éve még ember méretű kis fácskák mára igencsak megnőttek. Eljött az ideje, hogy egy kicsit megnyessük a frizurájukat, különben azon kapjuk magunkat, hogy már kezelhetetlenül nagyra nőttek. Ennek pedig nem biztos hogy örülnénk egy nagyobb vihar alkalmával, illetve a szomszédoknak is jár a napfény, nem árnyékolhatjuk be az egész kertjüket egy irdatlan méretű fa lombjával.

Ezeket a fákat úgy lehet szép formájú, kisebb fákká alakítani, hogy a közepét elérhető magasságban ki kell vágni, így nem csak fölfelé, hanem minden irányban terebélyesedni fog. 

Ennek a fának a közepe már elég vastag volt, teleszkópos nyelű fűrésszel vágta ki Pietro. Itt arra kell figyelni, hogy a vágás ferde legyen, lefolyjon róla a víz.

A leesett darabot ágvágóval, gallyazókéssel, metszőollóval daraboltuk fel. Két fajta ágvágó létezik, az egyiknél, mint egy ollónál a két penge egymás mellett csúszik el vágás közben. Ezzel a max. hüvelykujj vastagságú ágakat lehet elvágni. A rávágó rendszerű ágvágónál a penge, mint egy balta, rávág egy tuskóra. Ez egy jóval masszívabb konstrukció. Ezzel főleg a hüvelykujjnál vastagabb ágakat és a száraz ágakat érdemes darabolni. Egy száraz ág a mellé vágó ágvágót szétfeszítené, és az többé nem tudna pontosan elvágni vékonyabb ágakat sem. Tapasztalatunk szerint a gyengébb minőségű szerszámok hamar tönkremennek. Nagy segítség volt nekünk, amikor pár éve rátaláltunk a Fiskars rávágó ágvágójára. Ezzel meg lehet óvni a precízen vágó metszőollót, mellé vágó ágvágót.

A sok vékony gallyacskát a leggyorsabban gallyazókéssel lehet eltávolítani a vastagabb ágakról. A vastagabb ágakat rekeszhosszúságúra fűrészeljük, és lent említett módon kiszárítjuk, hogy aztán a kandallóban elégessük.

A lehulló gallyakat komposztálni is lehet, vagy szelektíven gyűjteni ha túl sok keletkezik. Ha van kandallótok, szerettek grillezni, vagy építenétek dombágyást, vágjátok kisebb darabokra. Mi rekeszbe aprítottuk. Egy évig egymásra pakolt lukacsos rekeszekben szárítjuk tető alatt, szellős helyen. Jövőre pedig a kandalló begyújtásához használjuk majd. Egy jó marék aprítékot használunk el egy begyújtáshoz. Grillezésnél azért hasznos, mert nem kell egyéb vegyszert használni a faszén begyújtásához. (Akinek nincs metszeni való fája, de szeret faszenes grillezőt használni, annak ezt a faszénbegyújtót ajánljuk.) Dombágyásba nem kell olyan apró, sem száraz gally, de jó sokat kell gyűjteni hozzá. Dombágyásról és facsemete ültetésről legközelebb írunk!

Egy ilyen fa megmetszése kb. 10 perc, a lehulló gallyak összeaprítása szintén. Az eredmény 3 rekesz gyújtós.

Az apró maradékot lombseprűvel lehet legjobban összeszedni a fű közül.

No de, most vissza a hársfánkhoz! A közepén kívül még a hosszabb ágakat is rövidebbre vágtuk (ágvágóval), aztán fagéllel lekezeltük a fa sebeit. Párszáz forint a gél, egy ecsettel csak rá kell kenni a vágott felületre. Ezzel megvédjük a fát attól, hogy kifollyon a nedve, és emiatt kiszáradjon, másrészt megvédi a betegségektől. Száradás után egy gyanta szerű réteget képen a fa sebein.

Hát ennyi a tudomány(unk) :) Gyerekkoromban nagyon vágytam rá, hogy ne csak gyümölcsfa legyen a kertben, hanem erdei is. Most van. Nem kell tartani tőle, hogy 30-60-90 m magasra nő, csak karban kell tartani egy kis metszegetéssel. Szép formájú lombkoronával, és kellemes árnyékot adva hálálja meg.

 

Panka