93. születésnap

Fésűs Éva 93 szültésnap panka&pietro

 

Ma lenne 93 éves a meseíró nagymamám! :) Tudjátok, hogy februárban a Mennyországba költözött, így ezt a szültésnapot most máshogy ünnepeljük. Egy kicsit mesélek róla unoka szemszögből. :)

A nagyszüleim Kaposváron laktak, mi pedig Szentendrén, a nagy távolság miatt ritkán találkoztunk, akkor viszont hosszabban. Minden nyáron egy hetet töltöttünk náluk a szüleinkkel együtt. Nagymamám tárt karokkal és sok-sok előkészülettel várt minket minden alkalommal. Nagy buli volt, mert a kaposvári unokatesók is ott voltak, így aztán nem volt ritka, hogy az ebédnél 13 főre kellett teríteni. Mindig nagy nevetésektől zengett a ház, vicces emberek voltak a nagyszüleim, és volt, aki örökölje is a derűjüket. Nagypapám profi volt dugicsoki osztogatásban. Kis drazsékat tartott egy dobozban a konyhában sürgölődő anyukáktól kellő távolságra, ebből kaptunk néha egy-egy szemet, természetesen nagy feneket kerítve a titkolózásnak :) Aztán ő is ment szakácskodni. Finom ebédekre, és pazar vacsorákra, sodós piskótákra, házi nápolyikra emlékszem vissza, és arra a nagy szeretetre, amivel készítették. Nagymamám persze háziasszonyi aggódással (van-e minden az asztalon, mindenkihez eljutott-e a hír, hogy a krumpli nincs megsózva...), de mindig ott ült velünk az asztalnál, ebéd után még sokáig kávézgattak is a felnőttek. Délután aztán elcsendesedett kicsit a méhkas, nagypapám kiült a teraszra passziánszozni. Figyeltük, magyarázta, aztán elmentünk tollasozni a kapualljba vagy az utcára (akkor még kevés autó járt arra). Nagymamám kicsit leült az íróasztalához, újságot olvasott, néha láttam, ahogy az írógépén levelet ír. Nagyon szeretett levelezni, éveken, évtizedeken keresztül tartó barátságait így is fenntartotta. Amikor nagyobbak lettünk, esténként sokszor meséltek régi dolgokról. Nagypapám hadifogságról szóló történetei, az a lelkület, ahogy megélte, ahogy túlélte, nagyon beégett az agyamba, szívembe. Nagymamám lelkébe pedig a felnőtteknek írt versein keresztül láttam be igazán. Hálás vagyok mindkettőjükért, és azokért a gondolatokért és értékekért, amiket életük során átadtak nekünk.

Nincs már köztünk a nagymamám, de a művei által megszólítja a mai gyerekeket, felnőtteket is, a meséit, verseit itthagyta nekünk. Én pedig nagy örömmel csomagolom, dobozolom, és postázom a könyveit azóta is :)

 

Születésnapja és a közelgő gyereknap alkalmából mától (2019. május 14.) a hónap végéig (2019. május 31.) 20% kedvezménnyel adjuk első mesekönyvének, a Csupafülnek jubileumi kiadását, a hozzá tartozó lapozgatót és a textilfigurákat!

 

Ha van kedves történetetek vele, róla, vagy meséivel kapcsolatos emléketek, osszátok meg hozzászólásban! (hozzászóláshoz belépés szükséges)

 

Parditka-Temesi Panka

 

Panka

Szólj hozzá

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
1 + 0 =
A fenti művelet eredményét kell beírni. Például 1+3 esetén 4-et.