12.000 Ft-ot meghaladó vásárlás esetén akár INGYENES SZÁLLÍTÁS is elérhető!

Vers 7. - Fésűs Éva: Hűség

Fésűs Éva: Hűség vers panka&pietro

 

Ezt a verset Magyarország születésnapjára szántam, aztán mindenféle technikai malőr közbejött, úgyhogy csak most tudom nektek megmutatni... Történt viszont azóta egy fontos dolog is, ami kapcsolódik a vershez, mindjárt ki is derül, hogy mi! :)

 

Fésűs Éva: Hűség

Mint sokat viselt ruha a mosásban,
mely napról-napra összemegy,
agyonsulykolt, másokért vérző ország,
mégis túléltél egy évezredet.
De ha még ezután is fogyatkoznál,
ha mint Somogy, csak akkora maradnál,
és ellepnének az idegenek,
kicsiny hazám,
én akkor is magyar leszek.

 

Nagymamám Cegléden született, gyerekkorát Kiskunhalason, fiatalkorát Vácon töltötte. Kaposváron alapítottak családot a nagypapámmal, itt születtek a gyerekei, itt dolgozott és alkotott élete végéig. Sokszor és szeretettel emlegette "Somogyországot", mint azt a helyet, ami befogadta, amit szeretett, és amit otthonának érezhetett.

Ez a Somogyország többször is kifejezte iránta való tiszteletét díjjakkal, díszpolgársággal. Egy héttel ezelőtt pedig a taszári általános iskola vette fel a nevét, amit most már Taszári Fésűs Éva Általános Iskolának hívnak! :) Az avató ünnepségről a fesuseva.hu-n olvashattok. Látom magam előtt a mosolygós arcát, ahogy örülne, csodálkoza és magát méltatlannak gondolná erre a megtiszteltetésre... :)

 

A verset grafikával képkeretben itt találod a termékek között.

 

 

Panka