Egy éve...

Fésűs Éva panka&pietro évforduló

 

Egy évvel ezelőtt, ezen a napon költözött a Mennyországba a nagymamám, Fésűs Éva. Szép kort megélt, élete során példaértékűen kihasználta a kapott tehetségét, meséivel több generáció neveléséhez járult hozzá. A műve pedig földi élete után is folytatódik, hiszen a meséit itt hagyta nekünk, hogy a mai gyerekek is tanulhassanak belőlük.

Meséit sokan ismerik, kevesebben tudják róla, hogy verseket is írt egészen fiatal korától. Sokáig csak magának, a szűk környezetének írta, de élete vége felé eljött a pillanat, hogy megmutassa a közönségnek is. A Csepp víz című verseskötetet böngészve beleláthatunk egy mély gondolkodású, jóságos ember lelkébe, gondolataiba. Szinte zavarba ejtő, amikor látom, mennyire észre tudta venni a természet apró szépségeit, milyen őszinte, tiszta szívvel kereste fiatal lányként élete párját, milyen szépen tudta megélni az öregedést...

Szeretném a verseit megismertetni veletek is, ezért a következő egy évben minden hónapban bemutatok nektek egy verset, amit képkeretben meg is vásárolhattok majd nálunk. Az első vers holnap érkezik! :)

Addig is nézzétek meg Ákos klippjét, ami a Felemel című dalhoz készült. Sokszor eszembe jut mostanában, és erőt, bátorságot, lelkesedét ad a nagymamám életművének gondozásához.

 

 

 

Panka